Micahaza

Hát. Van ilyen. Régen tiszta volt. Nem kaptál semmi bért, csak jó esetben kaját, szállást. Meg verést, ha nem úgy csináltad a dolgod mint a munkaadód szerette volna. Most meg mi van.

Dolgozom egy irodában. Verem a billentyűket. A napok repülnek, előrelépési lehetőség nincs, a fizetés fix, jó, nem kell megszakadni érte, meg nem is olyan rossz pénz, de akkor is rabszolga vagyok. El kell tűrnöm az értelmetlen utasításokat, hogy a főnök össze-vissza rángat, határidőket kér, közben meg mindig vannak SOS feladatok, amiket azonnal meg kell csinálni, és hiába mondom, hogy nem csinálom, mert nem leszek kész a vállalt feladatommal, meg kell csinálni. A motivációm nulla. A munkám sem valami fényes ebből kifolyólag. Elmegyek kínainak. Akkor legalább nem értik azt sem, hogy mit mondok.

Lakáshitel, rabszolgaság húsz évre. Karinthy Frigyes jut eszembe:  Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

Legyetek jók, szerények.
Élelmesek.
Türelmesek.
Megértőek, vidámak.
Adok egy csókot Cicámnak.